A virágok királynőjét minden évben megünnepeljük! A rózsa hazájában,Szőregen a termesztők a Szőregi Rózsaünnep alkalmával minden év júniusában több napos programsorozattal ünneplik Európa-szerte híres virágaikat.
2018. június 22. péntek
16.00: Szőregi óvodások műsora
Helyszín: Pálya tér
16.00: Vágott rózsa kiállítás – megnyitó
Helyszín: Kossuth Lajos Általános Iskola
16.30: Csipkerózsikák, Rózsahercegnők és Rózsahercegek műsora
Helyszín: Pálya tér
17.00: A rózsa reneszánsza – kiállításmegnyitó
Helyszín: Szőregi Könyvtár
18:00: Dánielfy Gergő és az Utazók
Dánielfy Gergőt két évvel ezelőtt egy tehetségkutató versenyben ismerhette meg az ország. Mások dalainak eléneklésén túl azonban arra vágyott, hogy saját számaival is bemutatkozhasson a nagyközönségnek, ezért szerzeményével benevezett A Dal 2018 versenybe. Hatalmas sikerrel zárult ez a megmérettetés, Azt mondtad című számával a legjobb négy közé jutott, ő lett A Dal 2018 felfedezettje, számos rádió azóta is folyamatosan műsorán tartja Gergő dalát. Az idei év tavaszán Gergő zenekart is alapított, hogy immár csapatban álljon színpadra saját dalaival. A Dánielfy Gergő és az Utazók első száma május 1-én debütált, a teljes album június végén, Gergő születésnapján, pont a Szőregi Rózsaünnepen jelenik meg.
Helyszín: Pálya tér
19.00: Groovies
Helyszín: Pálya tér
20.30: SzegedRocks – élő klipbemutató
Helyszín: Pálya tér
21.00: Gypo Circus
Helyszín: Pálya tér
22.30: Száraz Ferenc
Helyszín: Pálya tér
23.30: ÚtközBand utcabál
Helyszín: Pálya tér
2018. június 23. szombat
09.00: Rózsakupa Kispályás Labdarúgó Torna
Helyszín: Szőregi Sportpálya
10.00–
Karitáció Alapítvány Bohócdoktorainak játszóháza
Helyszín: Művelődési Ház
10.00–
Tanyasi Rózsaparty
Üllési Fonó Néptáncegyüttes műsora
Filo Andor és tanítványai – ketrecharcos bemutató
Tűzoltósági bemutató
Helyszín: Vadásztanya Erdei Iskola
12.00: A Művelődési Ház Rocky Klubjának fellépése
Helyszín: Pálya tér
12.30: Szegedi Alsóvárosi Kórus Nyugdíjasok Egyesülete és a Sámli Zenekar
Helyszín: Pálya tér
13.00: Szőregi Rezegők Néptánccsoport, zenél a Rozsdamaró Zenekar
Helyszín: Pálya tér
13.10: Hatetudnád Tánccsoport, zenél a Rozsdamaró Zenekar
Helyszín: Pálya tér
13.30: Csűrdöngölő Néptánccsoport
Helyszín: Pálya tér
13.40: Tiszaszigeti Kikerics Néptánccsoport
Helyszín: Pálya tér
13.50: Dr. Martin György Alapfokú Művészeti Iskola bemutatója
Fellépnek a szőregi Kossuth Lajos Általános iskola 3-4. osztályos tanulói. Felkészítő: Jazimiczky Éva
Helyszín: Pálya tér
14.00: Eleftheria Táncegyüttes
Helyszín: Pálya tér
14.30: Ferencszállási Country Csoport
Helyszín: Pálya tér
14.40: Szoknya-Nadrág Tánccsoport
Helyszín: Pálya tér
14.50: Vagány Nagyik Tánccsoport
Helyszín: Pálya tér
15.00: Faces Tánccsoport
Helyszín: Pálya tér
15.15: Bánát Kulturális Egyesület Tánccsoportja, Deszk folklórműsora
Helyszín: Pálya tér
16.00: Karolina Iskola bemutatkozása
Helyszín: Pálya tér
16.30: Szeged Classic Trio koncertje
Helyszín: Katolikus Templom
17.30: Rózsaünnepi felvonulás
Helyszín: Szőreg főutcái
19.00: Szilágyi Viktor és Lévai Vanessza táncos műsora
Helyszín: Pálya tér
19.30: Rózsaünnepi köszöntő
Helyszín: Pálya tér
19.45: Az Év Dísznövénykertész díjátadó
Helyszín: Pálya tér
19.50: Szőreg legszebb előkertje díjátadó
Helyszín: Pálya tér
20.00: Rózsaünnepi Dáridó Lajcsival
Helyszín: Pálya tér
20.05: Márió a harmónikás
Helyszín: Pálya tér
20.40: Bódi Csabi
Helyszín: Pálya tér
21.25: MC Hawer & Tekknő
Helyszín: Pálya tér
21.55: Csocsesz
Helyszín: Pálya tér
22.35: Várhegyi Gábor Gabriello
Helyszín: Pálya tér
23.15: Galambos Lajcsi és zenekara
Helyszín: Pálya tér
0.30: Mulassunk hajnalig Kasza Rolanddal
Helyszín: Pálya tér
2018. június 24. vasárnap
09.00: Rózsaünnepi szentmise
Helyszín: Katolikus templom
10:00: IV. Futórózsa Futófesztivál és Félmaraton
A félmaratont úgy állítottuk össze, hogy a lehető legtöbb virágzó rózsaföldet érintse. Természetesen minden rózsaföldet nem sikerült felfűzni (így is hosszabb lett, mint egy hivatalos félmaraton), de igyekeztünk helyi nevezetességeket, érdekességeket és látnivalót az utatokba ejteni. A táv bő fele aszfalton és betonon halad, míg a másik része földút és erdő, tehát terep. Szőreg, Újszentiván és Tiszasziget településeket érinti.
Helyszín: Pálya tér
11.00: Grimm-Busz Színház gyermekműsora
Helyszín: Pálya tér
12.00: Creative Dance Club bemutatója
Helyszín: Pálya tér
13.00: IV. Futórózsa Futófesztivál eredményhirdetése
Helyszín: Pálya tér