Közterületi rendezvény és közterületi reklám bejelentés

Eljárási folyamat, engedélyeztetés, szakhatóságok elérhetőségei

A Szegedi Városkép és Piac Kft. mint 100%-os önkormányzati tulajdonú cég, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött területhasználati szerződés alapján jogosult Szeged Város közigazgatási határán belül az önkormányzat tulajdonában álló közterületek reklám és közterületi rendezvény célú hasznosítására és a hasznosítással összefüggésben keletkezett hasznok szedésére és e vonatkozásban a közterület-használat ellenőrzésére.

Eljárási szabályzat

Az időközi jogszabályváltozások alapján, – a korábbi gyakorlattal szakítva – a településkép fokozottabb védelme érdekében, közterületen reklámok közzétételére az alábbi rendelkezések határozzák meg a keretszabályokat:

  • – a Településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény
  • – a 104/2017. (IV:28) számú kormányrendelet a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló kormányrendelet
  • – a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának 30/2017. (IX.27.) településkép védelméről szóló rendelete.

A Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának 30/2017. (IX.27.) településkép védelméről szóló rendelete alapján, reklámok, reklámhordozók, információhordozók és egyéb műszaki berendezések közterületen történő elhelyezése településképi bejelentéshez kötött. A bejelentést a Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Fejlesztési Iroda, Városrendezési (Főépítész) Osztályán kell megtenni.
Településkép- védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció is szükséges lehet vagy kezdeményezhető a rendeletben meghatározott tevékenységek esetén. A szakmai konzultáció az önkormányzati főépítész feladata.
A hirdető csak és kizárólag a gazdasági reklámtevékenységről szóló 2008. évi XLVIII.sz. törvény rendelkezéseinek megfelelő reklámot adhat közzé.
Oszlopreklám: A Nemzeti Közművek tulajdonában lévő kandeláber oszlopok kizárólagos országos kezelője az ESMA Reklám Zrt. (1139 Budapest, Fáy u. 20 Tel.: 1/451-6500)

A reklámhordozó kihelyezésében közreműködő szakhatóságok, közművek és társaságok:

Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Fejlesztési Iroda, Városrendezési (Főépítész) Osztály.
6720 Szeged, Széchenyi tér11. Tel.: 564-174

Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.- Közútkezelői nyilatkozat
6728 Szeged, Városgazda sor 1. Tel.: 777-293 Lovásziné Vörös Szilvia

Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád Megyei Igazgatóság- Közútkezelői nyilatkozat
6720 Szeged, Juhász Gy. u. 9. Tel.: 819-390

Szegedi Városkép és Piac Kft.
Szeged, Mars tér 22. Tel.: 62/472-204

Igénybejelentő: KÖZTERÜLETI RENDEZVÉNY (PDF)

Melléklet: KÖZTERÜLETI REKLÁM

KÖZTERÜLETHASZNÁLAT DÍJSZABÁS

Balázs Bence közterületi referens balazs.bence@szvp.hu